A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése Izraellel és a palesztin területekkel kapcsolatban

November 15-én, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy megtalálta a joghatósági alapot ahhoz, hogy a rohingyák elleni mianmari atrocitások ügyében eljárjon, ezt az elméleti jellegű kérdést tettem fel: “A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…”

Úgy tűnik, megvan a válasz. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése szerint lezárta a palesztin területeken elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat, és a továbblépéshez a bíróság hozzájárulását kéri – ami ugyanakkor arra utal, hogy önmagában Palesztina alávetését nem látja elégségesnek, vagy legalábbis politikailag kielégítőnek.

Érdekes eljárásnak nézünk elébe.

Aung Szan Szú Kji érvelése a Nemzetközi Bíróság előtt Mianmar képviseletében

Sor került Aung Szan Szú Kji, mianmari miniszterelnök fellépésére a hágai Nemzetközi Bíróság előtt abban a peres eljárásban, amit nemrég Gambia (az Iszlám Konferencia Szervezete támogatásával) indított Mianmar ellen a rohingyák elleni népirtás tekintetében. A hazai sajtó képviselői újfent hozták az ilyenkor kötelezőt, ez alkalommal a Euronews tudósítását átvevő kormányközeli propagandalap, a Mandiner keverte össze a Nemzetközi Bíróságot a szintén Hágában lévő Nemzetközi Büntetőbírósággal, az átvétel során ezen az egyetlen ponton változtatva az eredeti tudósításon, hát pont nem kellett volna. A közmédia tudósítása szerint egyenesen a “vád ejtését kérte” a mianmari vezető, ami nyilván egy államközi perben értelmezhetetlen kifejezés. De, mint ahogy arra már a múltkor is kitértünk, ez kezd általános problémává válni.

Az idén nyáron a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is előadást tartó mianmari kormányfő által most előadottak utalhatnak arra, hogy Mianmar milyen stratégiával készül az eljárásra, amelynek célja annak megállapítása egy kötelező ítéletben, hogy az állam felelős-e az 1948-as Népirtás elleni egyezmény sérelméért.

Az elővezetett védekezés (a jelen esetben pontosabban: alperesi érvelés, miután nem büntető, hanem két állam közti peres eljárásról van szó) viszonylag logikus, nemzetközi jogi értelemben van benne rendszer, a legnagyobb gondja az, hogy az általa említett tények nem tűnnek helytállónak – és még ha ez változik is a jövőben, kérdés, hogy egy utólagos változtatásnak mennyi hatása lesz a helyzet jelenlegi megítélésére. Így például annak kimondása a mianmari kormányfő részéről, hogy az esetlegesen elkövetett bűncselekményekért az állam saját igazságszolgáltatása el fog járni, nyilván azt célozza, hogy elválassza egymástól az állam és a bűnelkövető egyének felelősségét, valamint hogy kizárja az állam nemcselekvésével kapcsolatban keletkező felelősségét. Miért problémás ez?

Az eddigi híradásokból például nem az derült ki, hogy ténylegesen hány és milyen rendfokozatú katonai vezető ellen emeltek vádat Mianmarban (leginkább eddig az derült ki, hogy az elmúlt évek során senki ellen), valamint hogy a kormány milyen lépéseket tesz ennek érdekében (vagy hogy egyáltalán képes-e ilyenekre) – márpedig az állami felelősség szempontjából ezek a döntő elemek. Ahogy az is, hogy ez a 2019 végi ígéret vajon bármilyen módon elhalványítja-e a 2016 óta különösen látványos tétlenséget.

Az a tényszerűen helytálló megállapítás, hogy fennáll egy belső fegyveres konfliktus, önmagában nem releváns a népirtás miatti állami felelősség szempontjából, hiszen a belső konfliktus ténye nem jelent felmentést arra – népirtásra háborús, polgárháborús és békeidőben is sor kerülhet, az mindig jogsértés, és állami felelősséget keletkeztet. Természetesen bűncselekmény is, ám a jelen eljárásban szereplő Nemzetközi Bíróság csak az állami felelősség kérdésében foglalhat állást, személyes büntetőjogi felelősséget nem mondhat ki (ugyanakkor semmi nem korlátozza abban, hogy az indokolás tegyen azzal kapcsolatban is megállapításokat).

Ugyanakkor az elmondottak között jól láthatóan megjelentek azok az értelmetlen politikai kvázi-érvek is, sokkal inkább politikai kommunikációs panelek, amelyeket eddig többnyire a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben hangoztattak az annak vizsgálatai ellen tiltakozó államok. Az az érvelés például, mely szerint “nem segítené a nemzetközi jogrendet, ha a Nemzetközi Bíróság azt a képet keltené, hogy csak a gazdag országok képesek megfelelő eljárásokat lefolytatni”, egyrészt sokkal inkább tipikusan a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti használatra szánt, komplementaritásra szabott érvelés lehet, olyankor hallunk ilyeneket, amikor egy állam az ellen tiltakozik, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság járjon el az ő bíróságai helyett. Ezzel egyidejűleg önellentmondó és kontraproduktív is: hiszen ha elfogadjuk ezt, akkor mi más oka lenne annak, hogy Mianmar eddig nem folytatott le eljárásokat, ha nem az, hogy nem engedhette meg magának? Hogy nem akarta? Na, ebben a pillanatban határozottan megáll az állam felelőssége. Vagy mégis az, hogy szegény? Akkor is, ugyanis nincs különbség a népirtás tilalma és az azzal szembeni fellépés kötelezettsége tekintetében az államok között azok gazdagsága alapján. Persze ezek az “érvek” általában amúgyis csak hangulatkeltésre alkalmasak…

Az biztos, hogy nincs könnyű helyzetben a mianmari vezető. Egykori Nobel-békedíjasként népirtást “mentegetni” nem néz ki jól. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a belpolitikai realitásokat: a hatalma törékeny, és ha látványosan szembe fordul a hadsereggel, bukhat az általa vezetett civil kormányzat, vele együtt pedig az a hosszú belső reform-folyamat, ami az egykori katonai diktatúrában egy ideje zajlik. Ugyanakkor ezek a politikai szempontok nem mentesítik a személyes jogi felelősség alól, aminek kérdése azonnal élesen felvetődik, amennyiben a Nemzetközi Bíróság kimondja az általa vezetett állam felelősségét.

A hazai sajtó (újabb) esete Hágával és a különböző nemzetközi bírói fórumokkal

Na, ez az, amit ha nemzetközi jog vizsgán csinálunk, megbukunk.

Lattmann Tamás honlapja

Bizonyos dolgok soha nem változnak. Így az sem, hogy a hazai sajtó a minimális szakmai tartalmat felvonultató hírek esetében, amelyek értelmezése minimális hozzáértést igényelne, kíméletlenül elesik. Bár, legalább néha megvillan, hogy beszámolnának valamiről…

Nézzük ezt friss híradást egy olyan témában, aminek egyes elemeiről korábban itt is szó esett, a www.nemzetkozijog.hu oldalra külön is írtam róluk:

https://444.hu/2019/11/20/megjelenik-az-ensz-birosaga-elott-a-nepirtassal-vadolt-aung-szan-szu-kji

Szóval a cikk gond nélkül összekeveri a hágai Nemzetközi Bíróságot (International Court of Justice – ICJ) a szintén ott található Nemzetközi Büntetőbírósággal (International Criminal Court – ICC). Az előbbi előtt indított államközi pert Gambia (erről itt írtam), az utóbbi előtt indult vizsgálat a bíróság ügyésze által, amelynek esélyes, hogy büntető eljárások indítása lesz a vége (erről meg itt). Ahogy a cikk fogalmaz:

Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) azzal a váddal, hogy a délkelet-ázsiai állam népirtást hajtott végre a muszlim rohingya kisebbség ellen

Gambia természetesen nem…

View original post 247 további szó

Már nem csak a Nemzetközi Bíróság, hanem a Nemzetközi Büntetőbíróság is foglalkozik a rohingyák üldözésével

Felgyorsultak a jogi események a rohingyák elleni, népirtásnak is minősíthető bűncselekmények ügyében. Mint három napja jeleztük, a Nemzetközi Bíróság előtt egy államközi keresetet nyújtottak be Mianmar ellen, tegnap pedig napvilágot látott a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése is arról, hogy engedélyezi az ügyésze számára, hogy nyomozást folytasson a kérdésben. Ennek eredményeképpen akár konkrét vádiratok is készülhetnek majd, azaz a fenti államközi per mellett e másik hágai bírói fórum előtt konkrét büntető eljárásokra is sor kerülhet majd.

Az eset érdekessége, hogy ez az első alkalom a bíróság történetében, hogy a vizsgálat által érintett állam nem részese a bíróság működését szabályozó, 1998-ban elfogadott alapokmánynak, és a vizsgálatot nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa kezdeményezte (ilyet láthattunk korábban Szudán és Líbia esetében), hanem a bíróság ügyészének saját kezdeményezésére indult (ezért volt szükség most a bírák döntésére, amivel jóváhagyták azt). Ilyenre idáig csak részes államok esetében került sor, ahogy az alapokmány szerint nem részes államok esetében nincs is lehetőség. A trükk az, hogy az ügyész érvelése szerint a Mianmar területén élt muszlim rohingya kisebbség elleni nemzetközi bűncselekmények érintik Bangladest is, a határvidéken még az elkövetés helye sem teljes mértékben tisztázható, Banglades pedig részes állam. Tehát lényegében a bíróság a joghatóságát Banglades, egy részes állam tekintetében gyakorolja.

Az biztos, hogy ez egy nagyon kiterjesztő értelmezése a bíróság joghatósága gyakorolhatóságának, de miután a bíróság eljáró tanácsa jóváhagyta, jó eséllyel valósággá válik. A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…

Gambia a Nemzetközi Bírósághoz fordul a rohingyák védelmében

Tegnapi hír, hogy Gambia a Nemzetközi Bírósághoz fordul az ENSZ népirtás elleni egyezményének megsértése okán Mianmar ellen, ahol a muszlim rohingya kisebbség ellen régóta súlyos, népirtásként is értékelhető üldöztetés zajlik. A per számára a joghatóságot az biztosítja, hogy a nevezett egyezménynek mindkét állam a részese, és annak 9. cikke lehetővé teszi, hogy a részes államok az annak megsértésével kapcsolatos vitáikkal minden külön lépés helyett a Bírósághoz forduljanak. Mivel az egyezmény nem írja elő, hogy az államoknak érintettnek kell lenniük az egyezmény állítólagos sérelmében, így történhet meg, hogy egy olyan állam indít keresetet, amelynek sem földrajzi, sem egyéb kapcsolata nincs Mianmarral – ugyanakkor ezt az Iszlám Konferencia Szervezete képviseletében, a szervezet felhatalmazásával és támogatásával teszi, ami erősíti a politikai hátteret.

Érdekes, hogy Mianmar (még Burma néven) az egyezmény megerősítése során annak 8. cikkéhez (ami az ENSZ intézményekhez benyújtott panasz lehetőségét biztosítja) fenntartást csatolt, azaz az nem alkalmazható, de a 9. cikkhez nem – azaz a Bíróság jó eséllyel érdemben el tud majd járni az ügyben. Idáig egyetlen ilyen eset volt, a kilencvenes évek közepén indult Bosznia-Szerbia per, ami viszont sokkal inkább szólt joghatósági, semmint érdemi kérdésekről, úgyhogy ez az eljárás jó eséllyel válhat történelmi jelentőségűvé.

Fundamentum aktuális száma – fókuszban a kisebbségek nemzetközi jogi védelme

A Fundamentum folyóirat pár napja megjelent 2019/1-2. számának fókuszában a kisebbségek nemzetközi jogi védelme szerepel.

A kiadvány elérhető a honlapján keresztül.

Új publikáció az emberi jogok nemzetközi védelmének területén

2016 decemberében, az 1966-ban az ENSZ keretében elfogadott emberi jogi egyezségokmányok 50. évfordulójának alkalmából konferenciát szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi Jogi Tanszék csapata, Csapó Zsuzsanna vezetésével. A sikeres, és nem utolsósorban jó hangulatú rendezvény a szakma hazai művelői közül többeknek biztosított lehetőséget kutatási témáik, eredményeik ismertetésére.

Hosszú idő után végre elkészült és megjelent az akkori előadások jó részt lefedő tanulmánykötet is, Csapó Zsuzsanna szerkesztésében, amely Lattmann Tamás lektorálása és utószava mellett adja közre Andrássy György, Bruhács János, Chronowski Nóra, Csapó Zsuzsanna, Kaponyi Erzsébet, Kardos Gábor, Kecskés Gábor, Komanovics Adrienne, Kovács Péter, Lakatos István, Lukonits Ádám, Molnár Tamás, Raisz Anikó, Szabó Gábor és Tóth Norbert tanulmányait.

A könyv elektronikus formátumban mindenki számára ingyenesen elérhető az NKE repozitóriumában.