Videokonferencia és az ENSZ Biztonsági Tanács

Megjelent egy szórakoztató videó arról, ahogy az ENSZ Biztonsági Tanács munkáját segítik a videokonferenciás eszközök, miután a jelen helyzetben a diplomaták is otthoni munkára lettek fogva, vagy legalábbis a klasszikus, fizikai találkozókra már nem jellemzően kerül sor:

Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből? Először is, hogy a fenti bekezdésben a “segíti” kifejezést érdemes idézőjelbe tenni. Másodszor, hogy bármennyire is nő a technika szerepe a diplomáciában, az valószínűleg soha nem fogja teljes mértékben kiváltani a személyes találkozókat. Harmadszor pedig, hogy az ENSZ rendszere láthatóan súlyos lemaradásban van az elérhető alternatívákhoz képest.

Persze, van olyan rosszindulatú, aki erre azt mondaná, hogy nem csak ebben a kérdésben. 🙂

Podcast a Kína elleni lehetséges jogi eljárásról, és pár szó a Missouriban benyújtott kártérítési keresetről

Néhány gondolat a Kína elleni lehetséges jogi eljárásokról:

Lattmann Tamás honlapja

Tegnap jelent meg az a podcast felvétel, amit a Válasz Online készített, amiben azt próbáltuk meg körüljárni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a koronavírus-válság miatt Kínával szemben valamiféle jogi eljárásra kerüljön sor. A beszélgetés során alapvetően a nemzetközi jog rendelkezésre álló eszközeit igyekeztem bemutatni, kicsit részletesebben azt, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt lehetne-e államközi perrel próbálkozni, Salát Gergely pedig a kérdés politikai aspektusaival foglalkozott, Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdései mentén.

A beszélgetés jogi része alapvetően megmaradt az államközi viták és a közjog szintjén, pedig kitérhettünk volna a magánjogi, akár Kínán belüli kártérítési perek lehetőségére is, de végül ezek említés szintjén maradtak. Persze ilyenkor az történik, ami ilyenkor történni szokott: a beszélgetes felvételének másnapján számolt be a sajtó arról, hogy Missouriban az államügyész kártérítési pert indít Kína ellen egy szövetségi bíróságon.

Pár szóban érdemes elsőként ezt a konstellációt megmagyarázni. Ez első blikkre olyan, mintha Polt Péter fordulna Kína…

View original post 450 további szó

A koronavírus-járvány lehetséges hatásai az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira

Megjelent egy elemzés a World of SDGs blogon arról, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány milyen hatásokat gyakorolhat a az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira.

Az írás itt található.

Újabb bizonyítékok szíriai vegyifegyver-használatra

Az ENSZ honlapjának beszámolója szerint az OPCW (a nemzetközi vegyifegyver-tilalmi egyezmény ellenőrző testülete) jelentést tett közzé, ami amellett szóló bizonyítékokat tartalmaz, hogy 2017 március végén a szír kormányzati erők vetettek be szarin és klórgáz tartalmú bombákat civil objektumok ellen.

A vegyifegyverek alkalmazása az ENSZ keretében 1993-ban elfogadott vegyifegyver-tilalmi egyezmény alapján tilos, az egyezményhez Szíria is csatlakozott, igaz, igen későn, 2013 őszén. Az államról már addig is széles körben ismert volt, hogy jelentős vegyifegyver-készletekkel rendelkezik, ami miatt különös aggodalommal figyelte mindenki a 2011 óta zajló polgárháborút. Annak során az összeütköző felek többször és kölcsönösen is vádolták egymást vegyifegyver alkalmazásával, amely vádaskodásban természetesen azok külpolitikai szövetségesei is részt vettek.

Az OPCW e támadásokkal kapcsolatos vizsgálatait sokáig a tényállások felderítése érdekében végezte, egy ENSZ-szel közös vizsgálati mechanizmust is létrehozott az ENSZ BT határozata alapján, de ennek megújítása 2017-ben orosz vétó miatt elmaradt. A mostani jelentést a 2019-ben létrehozott vizsgálati és azonosítási csoportja készítette, ami a tényállás rögzítésén túl másra nem alkalmas.

A vegyifegyverek alkalmazása annak elkövetőjétől függetlenül háborús bűncselekménynek minősül, és a területi állam köteles fellépni miatta, felelősségre vonni az elkövetőt. Mivel Szíria nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszerének, az a jelen helyzetben e bűncselekmények miatt csak akkor tudna eljárni, ha az ENSZ Biztonsági Tanács erre felhatalmazást ad számára – tekintettel arra, hogy az orosz vétó már az OPCW vizsgálatait is ellehetetlenítette, ennek esélye jelenleg szinte a nullával egyenlő.

Jogesetmegoldó verseny döntő – szeptemberre halasztva

Tekintettel a kialakult válsághelyzetre, a szervezők úgy döntöttek, hogy a jogesetmegoldó verseny szóbeli döntőjére szeptember során kerítünk sort.

A második forduló eredményéről és a döntő résztvevőiről hamarosan közvetlen értesítéseket is küldünk.

Lehetőségeihez képest kérjük, hogy mindenki maradjon otthon!

A volt szudáni diktátor is a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülhet

Újabb fontos ügy kerülhet végre a Nemzetközi Büntetőbíróság elé

Lattmann Tamás honlapja

A híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljön Szudán tavaly áprilisban megbuktatott diktátora, Omar al-Basír.

Az országban történt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai székhelyű büntetőbírói fórum 2005 óta folytat vizsgálatokat, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács – első alkalommal a bíróság alapokmányának 1998-as elfogadása valamint működésének 2002-es megkezdése után – az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján elfogadott, azaz kötelező erejű, történelmi jelentőségű 1593. sz. határozatával a Szudánban (különös tekintettel a darfúri régióban) kialakult helyzetet a bíróság elé utalta. Ezek után 2009-ben, majd 2010-ben adtak ki letartóztatási parancsot az államfő ellen, természetesen az állam ezeknek nem tett eleget. Ez a helyzet viszont a tavalyi szudáni események, al-Basír bukása és elzárása eredményeképpen várható volt, hogy változni fog.

Mivel Szudán nem részese a bíróságot létrehozó, 1998-ban elfogadott egyezménynek, az ún. Római statútumnak, a BT utaló határozata volt az egyetlen lehetőség, hogy a fórum foglalkozhasson…

View original post 122 további szó

Autonóm fegyverrendszerek és a nemzetközi jog

Lattmann Tamás honlapja

Szeretem, amikor az aktuális politikai, közéleti témákhoz képest inkább szakmai kérdésekkel keres meg a sajtó, ennek egyre ritkább példájaként merült fel az autonóm fegyverrendszerek problémája, amivel a Euronews jelentkezett nemrég.

Az elkészült anyagukat itt lehet elolvasni és megnézni: https://hu.euronews.com/2020/02/07/etikai-kerdeseket-vetnek-fel-a-gyilkos-robotok

Persze a gyilkos robotokon és a terminátorokon túl a kérdés jóval bonyolultabb, ha valakit mélyebben is érdekel a téma, nemsokára lesz egy szakmai konferencia az NKE (és más, általam egyébként sűrűn kritizált intézmények, de ez igazából irreleváns) szervezésében, ahol a témát jóval mélyebben fogom kifejteni a 9. szekcióban “Autonóm fegyverrendszerek alkalmazása és az alapjogok, különös tekintettel az élethez való jogra” cím alatt, majd utána terveim szerint valamilyen írásos formában közzétenni. (Érdekesség, hogy a konferencia programjának összeállítása még a jogsértő kirúgásom előtt történt, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő nyilvános felhívás és előadás-szelekció után, emiatt döntöttem úgy, hogy a szervező kollégák iránti tiszteletből nem vonom vissza a jelentkezésemet, ellenben a saját szekciómon…

View original post 11 további szó

A Nemzetközi Bíróság mai, ideiglenes intézkedéseket elrendelő végzése a Mianmar ellen Gambia által, népirtás miatt indított peres eljárásban

A Nemzetközi Bíróság ma kihirdette végzését a Mianmar ellen Gambia által, a Népirtás elleni egyezmény megsértése miatt indított peres eljárásban, amelyben arról határozott, helyt ad-e a felperes állam által indítványozott ideiglenes intézkedések iránti kérelemnek. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a felperesre nézve kedvező a döntés, sőt, a magyar média – sajnálatos szokásához híven – leegyszerűsítő és hozzá nem értő módon már az ügyet is érdemben eldöntő címekkel (lásd pl. itt vagy itt) tálalja a hírt, azért érdemes alaposabban is megvizsgálni.

A határozat maga itt elérhető és teljességében elolvasható. Lényegében a bíróság abban megismételte a Népirtás elleni egyezmény előírásai alapján Mianmar (és minden más állam) tekintetében amúgy is fennálló kötelezettségeket, így bár úgy tűnhet, hogy a felperes állam kérését teljesítette, igazából – ha összevetjük a végzés 2. bekezdésében olvasható kérelmekben foglaltakat az annak 86. bekezdésében látható tényleges rendelkezésekkel – semmilyen új kötelezettséget nem telepített Mianmarra. Sőt, a legélesebb kérelem tekintetében, azaz hogy állapítsa meg az egyezmény sérelmét, egyenesen hallgatott.

Ugyanakkor ez utóbbi elem nem meglepő. Szemben a sajtó szalagcímeivel, az eljárás a jelen szakaszában a bíróság még nem foglalkozik a jogvita tekintetében érdemi állásfoglalással az elé vitt állítólagos jogsértés és az azért való felelősség kérdésében. Ezt a 30. bekezdésben a végzés is világosan kimondja. Arra majd a vita érdemi vizsgálata után kerül sor, a jelen határozat csupán az esetleg alkalmazható ideiglenes intézkedésekről szól. Amiért mégis van jelentősége, az az, hogy ilyen esetben a bíróság köteles annak vizsgálatára, hogy bír-e a vita érdemi vizsgálatára és eldöntésére joghatósággal, legalább “első ránézésre” (“prima faciae”), azaz várhatunk-e a későbbiekben érdemi ítéletet. Erre utaltunk korábban már itt is, az eljárásról hírt adó posztban, a bíróság mai végzése ugyanúgy érvelt Mianmar fenntartásával kapcsolatban, mint amit ott írtunk. Emellett a végzés kitért a Mianmar által emelt egyéb pergátló kifogásokra, lényegében mindet elutasítva.

Ezek után kerül majd sor az eljárás további részére, amelynek során már érdemben vizsgálja a bíróság az ügyet, és annak eredményeképpen születhet majd valamikor ítélet. Érdemes lehet ugyanakkor jelezni, hogy a bíróság végzésének közzétételével egy időben jelent meg a Financial Times oldalán a mianmari miniszterelnök asszony írása, amelyben elismerte, hogy követtek el háborús bűncselekményeket a rohingyák ellen, valamint dicséri a vizsgálatot elvégző független vizsgálóbizottságot, amely szerinte “alaposabb munkát végzett, mint a világ bármely más tényfeltáró szervezete”. Ebből arra következtethetünk, különösen összevetve a bíróság előtt tett korábbi érvelésével, hogy az állam népirtás miatti felelősségét egyrészt háborús bűncselekményekre “váltással”, másrészt pedig a felelősség megállapítására tett kísérletek tényével kísérlik majd meg legalább tompítani, optimálisan pedig kizárni.

Más, legalább részleges eredményekkel kecsegtető stratégia amúgy sem képzelhető el.

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése Izraellel és a palesztin területekkel kapcsolatban

November 15-én, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy megtalálta a joghatósági alapot ahhoz, hogy a rohingyák elleni mianmari atrocitások ügyében eljárjon, ezt az elméleti jellegű kérdést tettem fel: “A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…”

Úgy tűnik, megvan a válasz. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése szerint lezárta a palesztin területeken elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat, és a továbblépéshez a bíróság hozzájárulását kéri – ami ugyanakkor arra utal, hogy önmagában Palesztina alávetését nem látja elégségesnek, vagy legalábbis politikailag kielégítőnek.

Érdekes eljárásnak nézünk elébe.

Aung Szan Szú Kji érvelése a Nemzetközi Bíróság előtt Mianmar képviseletében

Sor került Aung Szan Szú Kji, mianmari miniszterelnök fellépésére a hágai Nemzetközi Bíróság előtt abban a peres eljárásban, amit nemrég Gambia (az Iszlám Konferencia Szervezete támogatásával) indított Mianmar ellen a rohingyák elleni népirtás tekintetében. A hazai sajtó képviselői újfent hozták az ilyenkor kötelezőt, ez alkalommal a Euronews tudósítását átvevő kormányközeli propagandalap, a Mandiner keverte össze a Nemzetközi Bíróságot a szintén Hágában lévő Nemzetközi Büntetőbírósággal, az átvétel során ezen az egyetlen ponton változtatva az eredeti tudósításon, hát pont nem kellett volna. A közmédia tudósítása szerint egyenesen a “vád ejtését kérte” a mianmari vezető, ami nyilván egy államközi perben értelmezhetetlen kifejezés. De, mint ahogy arra már a múltkor is kitértünk, ez kezd általános problémává válni.

Az idén nyáron a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is előadást tartó mianmari kormányfő által most előadottak utalhatnak arra, hogy Mianmar milyen stratégiával készül az eljárásra, amelynek célja annak megállapítása egy kötelező ítéletben, hogy az állam felelős-e az 1948-as Népirtás elleni egyezmény sérelméért.

Az elővezetett védekezés (a jelen esetben pontosabban: alperesi érvelés, miután nem büntető, hanem két állam közti peres eljárásról van szó) viszonylag logikus, nemzetközi jogi értelemben van benne rendszer, a legnagyobb gondja az, hogy az általa említett tények nem tűnnek helytállónak – és még ha ez változik is a jövőben, kérdés, hogy egy utólagos változtatásnak mennyi hatása lesz a helyzet jelenlegi megítélésére. Így például annak kimondása a mianmari kormányfő részéről, hogy az esetlegesen elkövetett bűncselekményekért az állam saját igazságszolgáltatása el fog járni, nyilván azt célozza, hogy elválassza egymástól az állam és a bűnelkövető egyének felelősségét, valamint hogy kizárja az állam nemcselekvésével kapcsolatban keletkező felelősségét. Miért problémás ez?

Az eddigi híradásokból például nem az derült ki, hogy ténylegesen hány és milyen rendfokozatú katonai vezető ellen emeltek vádat Mianmarban (leginkább eddig az derült ki, hogy az elmúlt évek során senki ellen), valamint hogy a kormány milyen lépéseket tesz ennek érdekében (vagy hogy egyáltalán képes-e ilyenekre) – márpedig az állami felelősség szempontjából ezek a döntő elemek. Ahogy az is, hogy ez a 2019 végi ígéret vajon bármilyen módon elhalványítja-e a 2016 óta különösen látványos tétlenséget.

Az a tényszerűen helytálló megállapítás, hogy fennáll egy belső fegyveres konfliktus, önmagában nem releváns a népirtás miatti állami felelősség szempontjából, hiszen a belső konfliktus ténye nem jelent felmentést arra – népirtásra háborús, polgárháborús és békeidőben is sor kerülhet, az mindig jogsértés, és állami felelősséget keletkeztet. Természetesen bűncselekmény is, ám a jelen eljárásban szereplő Nemzetközi Bíróság csak az állami felelősség kérdésében foglalhat állást, személyes büntetőjogi felelősséget nem mondhat ki (ugyanakkor semmi nem korlátozza abban, hogy az indokolás tegyen azzal kapcsolatban is megállapításokat).

Ugyanakkor az elmondottak között jól láthatóan megjelentek azok az értelmetlen politikai kvázi-érvek is, sokkal inkább politikai kommunikációs panelek, amelyeket eddig többnyire a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben hangoztattak az annak vizsgálatai ellen tiltakozó államok. Az az érvelés például, mely szerint “nem segítené a nemzetközi jogrendet, ha a Nemzetközi Bíróság azt a képet keltené, hogy csak a gazdag országok képesek megfelelő eljárásokat lefolytatni”, egyrészt sokkal inkább tipikusan a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti használatra szánt, komplementaritásra szabott érvelés lehet, olyankor hallunk ilyeneket, amikor egy állam az ellen tiltakozik, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság járjon el az ő bíróságai helyett. Ezzel egyidejűleg önellentmondó és kontraproduktív is: hiszen ha elfogadjuk ezt, akkor mi más oka lenne annak, hogy Mianmar eddig nem folytatott le eljárásokat, ha nem az, hogy nem engedhette meg magának? Hogy nem akarta? Na, ebben a pillanatban határozottan megáll az állam felelőssége. Vagy mégis az, hogy szegény? Akkor is, ugyanis nincs különbség a népirtás tilalma és az azzal szembeni fellépés kötelezettsége tekintetében az államok között azok gazdagsága alapján. Persze ezek az “érvek” általában amúgyis csak hangulatkeltésre alkalmasak…

Az biztos, hogy nincs könnyű helyzetben a mianmari vezető. Egykori Nobel-békedíjasként népirtást “mentegetni” nem néz ki jól. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a belpolitikai realitásokat: a hatalma törékeny, és ha látványosan szembe fordul a hadsereggel, bukhat az általa vezetett civil kormányzat, vele együtt pedig az a hosszú belső reform-folyamat, ami az egykori katonai diktatúrában egy ideje zajlik. Ugyanakkor ezek a politikai szempontok nem mentesítik a személyes jogi felelősség alól, aminek kérdése azonnal élesen felvetődik, amennyiben a Nemzetközi Bíróság kimondja az általa vezetett állam felelősségét.