A mai nap a 75. évfordulója annak, hogy az ENSZ Közgyűlés első alkalommal összeült, ekkor még New York helyett Londonban, a Westminsterben található, történelmi Methodist Central Hall-ban (ami ma is rendezvényközpontként működik, persze, jelentős felújítások és modernizáció után). Az akkor még csupán 51 tagú szervezet központi szervének első találkozójáról készült korabeli filmfelvételt pár éve tettékBővebben: “Az ENSZ Közgyűlés első ülésszakának kezdetének 75. évfordulójára”
Kategória tár:ENSZ
Az ENSZ halloweeni gondolatai a fenntartható fejlődésről
A “napi könnyű” kategória. 🙂
Az USA “kilépne” az Egészségügyi Világszervezetből
Amit Trump elnök május vége óta lebegtet, úgy tűnik, valósággá válik. A tudósítások szerint a Fehér Ház arról értesítette a Kongresszust és az ENSZ-t, hogy “kivonul” az Egészségügyi Világszervezet (WHO) működéséből. Ez nem csupán politikai szempontból érdekes. Sőt talán épp akként egyáltalán nem az, hiszen a Trump-féle “kivonulós, befordulós” külpolitikával tökéletesen összhangban áll, plusz azBővebben: “Az USA “kilépne” az Egészségügyi Világszervezetből”
A koronavírus-járvány lehetséges hatásai az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira
Megjelent egy elemzés a World of SDGs blogon arról, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány milyen hatásokat gyakorolhat a az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira. Az írás itt található.
Újabb bizonyítékok szíriai vegyifegyver-használatra
Az ENSZ honlapjának beszámolója szerint az OPCW (a nemzetközi vegyifegyver-tilalmi egyezmény ellenőrző testülete) jelentést tett közzé, ami amellett szóló bizonyítékokat tartalmaz, hogy 2017 március végén a szír kormányzati erők vetettek be szarin és klórgáz tartalmú bombákat civil objektumok ellen. A vegyifegyverek alkalmazása az ENSZ keretében 1993-ban elfogadott vegyifegyver-tilalmi egyezmény alapján tilos, az egyezményhez Szíria isBővebben: “Újabb bizonyítékok szíriai vegyifegyver-használatra”