Biden vs. Trump, avagy az amerikai elnökválasztás hatása a nemzetközi jog világára

2020. november 3-án Amerika választ és ennek a párharcnak, amelyet két rendkívül eltérő nézőpontot képviselő jelölt vív, mindenképp komoly hatása lesz a nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek világára. Egy újabb négyévnyi Trump-kormányzás felerősítheti az elmúlt években elkezdődött folyamatokat, azonban egy Biden-kormányzat alapvetően más álláspontot képviselhet a bilaterális kapcsolatok, a nemzetközi szervezetekben való tagság és a nemzetközi közösséget érintő kihívások súlyozása kapcsán.

Joseph R. Biden (b) és Donald J. Trump (j), a 2020-as amerikai elnökválasztás demokrata és republikános indulói [1]

Elemzési szempontok

A cikkben azok a lehetőségek kerülnek elemzésre, amely az elnökválasztás eredményétől függően lecsapódhatnak a nemzetközi jog egyes alrendszereiben, így különösen a nemzetközi szerződések, a nemzetközi szervezetekben való tagság és az egyes államokkal való kétoldalú (bilaterális) és többoldalú (multilaterális) kapcsolatok terén. A belpolitikai kérdések (gazdaság, járványkezelés, társadalmi mozgalmak, hatalmi ágak szétválasztása, stb.) szinte teljes körű mellőzése mellett a teljesség igénye nélkül került kiválasztásra néhány emblematikus terület, ahol a két jelölt koncepciója radikálisan eltér. Már a nemzetközi kérdésekhez való hozzáállásban is jelentős különbség figyelhető meg a demokrata és republikánus aspiráns hozzáállása terén. Trump az „America first” elvére támaszkodva fokozatos, esetenként radikális visszavonulást képviselt a nemzetközi szerződések és nemzetközi szervezetek világából és ennek alátámasztására az állami szuverenitás és be nem avatkozás elveit használja.[2] Ezzel szöges ellentétben Biden a partneri viszonyt, kiegyensúlyozott szövetségesi politikát és aktívabb részvételt testesíti meg a nemzetközi szervezetekben – az Obama-éra mintájára – az államok békés egymás mellett élésére és együttműködésére helyezve a hangsúlyt.[3]

Nemzetközi szervezetek és szerződések

2016 óta megfigyelhető Egyesült Államok ENSZ-ben való vezető szerepének háttérbe szorulása. Ennek egyik jele, hogy a korábban USA-val egy tömbben mozgó államok más nagyhatalmakhoz sodródtak, vagy törekvéseikben önállósodtak. Egy újabb Trump ciklusban több forgatókönyv is lehetséges: egyes vélemények szerint folytatódhat az ENSZ marginalizálódása, de az is lehet, hogy az USA az ENSZ platformjait felhasználva igyekszik majd Kína befolyásának letörésére. Harmadik lehetőségként az elnök egy számára mindig is idegennek és ellenségesnek tartott szervezet – ahol 2018-as felszólalása során egyenesen kinevették – [4] leépítésében, a békemissziók jelentős csökkentésében és a költségvetés további apasztásában látná megbosszulni korábbi sérelmeit. Az elmúlt év kutatásai és kormányzati szereplőkkel készített interjúi az első és a harmadik forgatókönyvet tartják valószínűnek, vagyis jobb esetben apátiát, rosszabb esetben nyíltan ellenséges hozzáállást a világszervezet felé.[5]

Trump ominózus beszéde az ENSZ Közgyűlésén 2018. szeptember 25-én [6]

Jó példa Trump nézőpontjára a NATO tagállamok 2%-os ominózus kötelezettség-vállalásának félreértelmezése. Trump többször is megismételte azon állítását, hogy a NATO tagjai „nem fizetnek eleget”, amely a szervezet szempontjából értelmezhetetlen, hiszen a NATO tagállamok nem egy közös kalapba fizetnek, hanem GDP-jük 2%-át kell saját hadseregük fejlesztésére fordítaniuk. Ugyanakkor a kevésbé diplomatikus módszerek jó néhány államot rávettek szerződésszerű magatartás gyakorlására, amely a NATO által közölt statisztikákból is világosan látszik.[7] Magyarország is ezen államok közé sorolható, amelyet a Zrínyi 2026 program jelentette növekvő kiadások is szemléltetnek.[8] Egy újabb Trump-ciklus bizonytalanság forrása lehet a NATO számára. Ahogy korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton nemrég megjelent könyvében olvasható: az elnök újra és újra felvetette a NATO-ból való kilépést, amelyre elképzelhető, hogy lehetősége is nyílna második négy évében.[9] Ezen a ponton nem árt leszögezni, hogy a széles körű elnöki jogosultságok ellenére sem lenne könnyű dolga átvinni egy ehhez hasonló döntést a törvényhozásban és valószínűleg a hadsereg vezetése körében sem aratna osztatlan sikert. Az atlantista irányultságú Biden ezzel szemben nem csak a NATO melletti kiállást, hanem a szervezet „stratégiai reformját” is kilátásba helyezte.[10]

Egyesek számára megdöbbenést okozott, amikor 2019-ben az USA bejelentette, hogy kilép az UNESCO-ból. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből való távozás azonban nem tekinthető példátlannak, mivel az Egyesült Államok 1984-ben már egyszer kilépett, majd 2003-ban újra csatlakozott a szervezethez.[11] A kilepés oka az UNESCO azon döntésében keresendő, amelynek során Palesztina tagságot szerzett a szervezetben, aminek következtében az USA és Izrael az UNESCO-ból való kilépés mellett döntött. Az Egyesült Államok Izrael melletti kiállása jelentős történelmi hagyományokra tekint vissza, amely azonban Obama elnöksége alatt valamelyest finomodott, különösen, amikor Palesztina állandó megfigyelői státuszt szerzett az ENSZ-ben 2012-ben.[12] Egy Biden-adminisztráció az előzetes felmérések szerint jó eséllyel újfent csatlakozna az UNESCO-hoz, és míg az Izrael melletti kiállás ténye nagy valószínűség szerint nem változna az elnökválasztás kimenetelétől, addig a kiállás mértékében és módjában óriási különbségek mutatkozhatnak.[13]

Látszólag kevésbé logikus döntésnek hathat, hogy egy világjárvány közepén lépjen ki egy állam a WHO-ból, noha a Trump-adminisztráció éppen ezt teszi. Az Egészségügyi Világszervezetet bűnbaknak tekintő vezetés „Kína zsebében lévő” entitásnak könyvelte el a WHO-t.[14] Ezzel egyidőben bejelentette kilépési szándékát a szervezetből, amely 2021. július 6-án hatályosul.[15] Trump ismételt megválasztása esetén ez a folyamat nagy valószínűséggel bevégzetté válna, amely egyúttal azt is jelentené, hogy a folyamatban lévő projektek, így például a gyermekbénulás (polio) elleni harc – amelyet jelentős mértékben az USA finanszíroz – is veszélybe kerülhet, noha 2023-ra elérhető közelségbe került a betegség 100%-os felszámolása.[16] Ezzel szemben Biden több alkalommal is hangoztatta, hogy visszatérne a WHO-val aktívan együttműködő államok közé.[17]

Szintén a különutas megoldások mezejére lépett az Egyesült Államok jelenlegi vezetése, amikor saját szavazói tábora szélsőségesebb részének véleményét tükrözve döntött úgy Trump, hogy felmondja a 2015-ös Párizsi Klímamegállapodást. Az elnök 2017. június 1-én jelentette be a szerződés felmondását, amely a Párizsi Klímamegállapodás 28.§ (1) és (2) bekezdései szerint csak a letéteményeshez való bejelentést követő egy év múlva, de leghamarabb a szerződés hatályba lépése után három évvel hatályosulhat. [18]  Vagyis immár szinte biztosra vehető, hogy az USA 2020. november 4-én felmondja a megállapodást. Külön érdekesség, hogy ennek ellenére számos USA-beli állam bejelentette szándékát, miszerint a központi kormányzat kilépése esetén is betartja a szerződésben vállalt rendelkezéseket.[19] Egy esetlegesen felálló Biden-adminisztráció ezzel szemben az amerikai progresszív irányzat támogatásával (különösen az Alexandria Ocasio-Cortez által propagált Green New Deal szlogenét zászlajára tűzve)[20] teljes vállszélességgel beállna a Párizsi Klímamegállapodás mögé, sőt, választási ígéretének betartása esetén – azon jóval túlmutatva – kívánna vezető szerepet betölteni a környezetkárosítás elleni harcban.[21]

Egy másik nemzetközi megállapodást vizsgálva a nemzetközi közösségben széles körű visszatetszést keltett a 2015-ös Iránnal kötött atomalku felmondása.[22] Az USA hagyományos szövetségesei támogatásának hiányában is megpróbálkozott az Egyesült Államok az Iránnal szembeni szankciók visszaállításával. Ezirányú kezdeményezése azonban kudarccal végződött az ENSZ Biztonsági Tanácsában, mivel szinte példátlan módon 15-ből 13 tag ellenezte a szankciók ismételt bevezetését.[23] A diplomáciai vereség után döntött úgy az Egyesült Államok 2020 szeptemberében, hogy egyoldalúan visszaállítja az iszlám köztársasággal szemben korábban foganatosított szankciókat.[24] Biden már Obama alelnökeként is kulcsfontosságú megállapodásként írta le az atomalkut, amelyet megválasztása esetén újfent támogatna. Nem egyértelmű azonban, miként valósulhat meg az USA visszatérése egy olyan nemzetközi rendszerbe, amelyet noha az ő segítségével került létrehozásra, mégis nélküle is működni látszik.

Röviden említést érdemel még az USA Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) való kapcsolata. Habár az Egyesült Államok nem vált az ICC Statútumának részesévé, a korábbi vezetés távolságtartó semlegességét a Trump-korszak nyíltan ellenséges hozzáállása váltotta fel. Ez a tendencia 2020 szeptemberében csúcsosodott ki, amikor az USA visszavonta az ICC főügyészének vízumát és egyúttal pénzügyi szankciókat és beutazási tilalmat foganatosított az ICC több munkatársával szemben.[25] A heves reakciót az ICC azon döntése váltotta ki, amelyben engedélyezték a főügyésznek az USA katonáinak Afganisztán területén elkövetett cselekményei kapcsán való nyomozást.[26] Jelenleg nem tudni, Biden milyen álláspontot képvisel az ICC vonatkozásában, így csak feltételezni lehet, hogy a korábbi amerikai álláspontot követően szintén nem támogatná a nemzetközi igazságszolgáltatás Amerikába is elérő kezét, hanem az állam büntető joghatóságának elsődlegességére támaszkodva az amerikai igazságszolgáltatási rendszer előtti eljárást favorizálná.

Két- és többoldalú államközi kapcsolatok

Néhány gondolat erejéig megemlítendő az amerikai elnökválasztás államközi kapcsolatokra gyakorolt hatásának egynémely aspektusa, így például a Kínával, Oroszországgal, Magyarországgal és a Közel-Kelettel való viszony esetleges alakulása.

Xi Jinping és Joe Biden 2012-ben, utóbbi még alenökként [27]

Kínával kapcsolatban Biden kezdetektől ellenezte Trump kereskedelmi háborúját, és álláspontja szerint a multilaterális vitarendezési módszerek mellett az Amerikával szövetséges államok támogatására építené fel Kína-politikáját.[28] Egy újabb Trump-korszak ezzel szemben jó eséllyel a két szuperhatalom közti konfliktus kiéleződéséhez vezethet, amelynek melegágya lehet akár a Dél-kínai-tengeri területi követelések, akár a kereskedelempolitika, akár a koronavírusjárvány kitörése és terjedése körüli vita, de akár a Huawei és az 5G technológia miatti érdekellentét is.

Oroszország számára egyértelműen egy újabb Trump-ciklus tűnik kedvezőbbnek. Putyin számára a NATO meggyengülése és az USA esetleges kilépése a szervezetből maga lenne a megtestesült vágyálom, míg egy Biden-vezetés alatt Oroszország sokkal komolyabb nemzetközi fellépésre számíthatna, különösen az ukrajnai események és amerikai elnökválasztási kampányba való ismételt beavatkozási kísérletek miatt. Ez utóbbiakat Trump meglehetősen ambivalens módon kezelte, ami feszültebbé tette az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatokkal való kapcsolatot.[29] A fő különbség a két jelölt között nem elsősorban a lehetséges gazdasági szankciókban keresendő – hiszen ezeket Trump is alkalmazza – hanem az Oroszországgal kapcsolatos retorikában, mivel míg Trump többször is elismerően szólt Putyinról, addig Biden egyértelműen fogalmazva ellenfélként tekintene Putyinra.[30]

Nem hagyható figyelmen kívül az amerikai elnökválasztás Magyarországra gyakorolt hatása sem. Az előző évtizedekben megfigyelhető diplomáciai protokollal ellentétben ugyanis a magyar vezetés több más kormányhoz hasonlóan nyíltan támogatásáról biztosította Trumpot és egyértelműen újraválasztása mellett tört lándzsát.[31] A korábbi távolságtartó gyakorlattal való szakítás annak tudható be, hogy míg Trump alatt az USA részéről nem érte kritika Magyarországot, addig a korábbi Obama-kormányzat alatt több finom és kevésbé burkolt célzás érkezett amerikai részről az Orbán-kormány egyes intézkedéseit nehezményezve.[32] Az újabb Trump győzelem iránti elköteleződés nem maradt válasz nélkül, hiszen Biden az október közepén megrendezésre került televíziós vitában épp Lengyelországot és Magyarországot hozta fel az Európában megjelenő „totalitárius rendszer” példájának.[33] Nem sokkal később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményben szólította fel az elnökjelöltet, hogy „számoljon el ukrajnai ügyeivel”.[34] Az olykor heves reakciókat leszámítva hosszabb távon valószínűsíthető egy Magyarországgal szemben kritikusabb hozzáállás az USA részéről Biden győzelme esetén.

A Trump-adminisztráció egyik legnagyobb sikerének tekinthető a közel-keleti helyzet rendezésével kapcsolatos előrelépés. Ennek leginkább szemléletes példája Izrael elismerése a térség államainak egy része által, így 2020 októberére Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Szudán is kinyilvánította az államelismerést.[35] Egészen pontosan nem lehet felmérni, mekkora szerepe volt az arab államok döntésében az USA közvetítésének, vagy, hogy Trump közel-keleti rendezéssel megbízott veje, Jared Kushner ténylegesen milyen tevékenységet végzett az ügyben.[36] Azonban egy biztos, az elmúlt évek legjelentősebb béke felé irányuló lépését és egyúttal a kétoldalú kapcsolatok normalizálódását jelenti a három arab állam részéről megvalósuló aktus.

Konklúzió

A vizsgált helyzetek alapján kirajzolódni látszik a kép, hogy az esetek többségében radikálisan eltérő megközelítésnek lehetünk tanúi a két politikus részéről, amely jelentős részben az általuk képviselt politikai filozófiában tapasztalható különbségekre vezethetők vissza, azonban kiválóan tetten érhetők viszont mindkettejük retorikájában. Jelentős eltérés mutatkozhat viszont aszerint, hogy a jelöltek hova helyezik a külpolitika sarokköveit: szélesebb, de tranzakciós-jellegű együttműködésre, amelyben sokat kritizált vezetőkkel (mint Erdogan, Duterte, Putyin vagy Bolsonaro) való szorosabb kapcsolat is belefér, és amelyet a kritika nélküli üzleti lehetőségek fémjeleznek. Vagy egy hagyományosabb, emberi jogok érvényesülése mentén történő „értékközpontú” politika kerül kilátásba, ahol az USA ismét felveszi az „emberi jogok bajnoka” pozíciót annak minden előnyével és hátrányával együtt. Egy tényezőt azonban nem szabad szem elöl téveszteni: mindkét jelölt ígéretei elsődlegesen a hazai tábornak szólnak és csak másodsorban a nemzetközi közönségnek.

---

[1] forrás: https://slate.com/news-and-politics/2020/04/general-election-swing-states-trump-biden.html

[2] ENSZ Alapokmány 2.§ (1), (7) bek.

[3] ENSZ Alapokmány 1.§ (2)-(4). bek., 2.§ (3) bek.

[4] https://qz.com/1401551/the-un-laughed-at-trumps-claim-about-his-great-accomplishments/

[5] Whineray, David: The United States’ Current and Future Relationship with the United Nations, United Nations University, Centre for Policy Research, 2020, elérhetőség: https://i.unu.edu/media/cpr.unu.edu/post/3833/UNU_US_Relations_Whineray.pdf

[6] https://abcnews.go.com/Politics/real-reason-united-nations-laughed-trump-stephen-colbert/story?id=58088076

[7] https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/pdf_2019_11/20191129_pr-2019-123-en.pdf

[8] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200102/2020-ban-is-ezerrel-porog-a-honvedseg-fejlesztese-ezeket-a-bejelenteseket-varjuk-410799

[9] https://www.businessinsider.com/trump-may-withdraw-from-nato-in-second-term-diplomats-worry-2020-9

[10] https://warontherocks.com/2020/09/it-will-take-more-than-a-biden-victory-to-solve-natos-strategic-malaise/

[11] https://www.aljazeera.com/news/2019/1/1/us-and-israel-formally-quit-unesco

[12] ENSZ Közgyűlés 67/19-es számú határozata (2012. november 29.)

[13] https://www.euronews.com/2020/09/11/trump-or-biden-what-will-each-mean-for-key-european-issues-

[14] https://www.bbc.com/news/health-52679329

[15] https://www.state.gov/update-on-u-s-withdrawal-from-the-world-health-organization/

[16] https://www.who.int/publications/i/item/polio-endgame-strategy-2019-2023-eradication-integration-certification-and-containment

[17] https://www.bbc.com/news/world-us-canada-53332354

[18] https://treaties.un.org/doc/Treaties/2016/02/20160215%2006-03%20PM/Ch_XXVII-7-d.pdf

[19] Jelenleg 25 kormányzó támogatja a kezdeményezést: http://www.usclimatealliance.org/publications/2020/9/23/coalition-of-25-governors-leading-most-ambitious-state-climate-agenda-in-us-history-vows-to-continue-climate-action

[20] https://ocasio-cortez.house.gov/gnd/resolution

[21] https://joebiden.com/climate-plan/#

[22] https://www.armscontrol.org/factsheets/JCPOA-at-a-glance

[23] https://www.theguardian.com/world/2020/aug/25/iran-sanctions-trump-administration-un-security-council

[24] https://www.theguardian.com/world/2020/sep/21/donald-trump-legal-power-to-impose-sanctions-on-iranians-questioned

[25] https://www.bbc.com/news/world-us-canada-54003527

[26] https://www.icc-cpi.int/afghanistan

[27] http://www.china-embassy.org/eng/zmgx/zxxx/t905458.htm

[28] https://time.com/5904705/us-election-china-foreign-policy-trump-biden/

[29] https://www.washingtonpost.com/world/national-security/obama-orders-review-of-russian-hacking-during-presidential-campaign/2016/12/09/31d6b300-be2a-11e6-94ac-3d324840106c_story.html

[30] https://www.bbc.com/news/election-us-2020-54472696

[31] https://www.reuters.com/article/us-hungary-orban-trump-interview-idUSKCN26G29M

[32] Lásd különösen az ún. kitiltási botrányt és André Goodfriend ideiglenes ügyvivő 2013-2014 közötti tevékenységével kapcsolatos feszült amerikai-magyar viszonyt.

[33] https://www.washingtonpost.com/national-security/biden-foreign-policy-begins-with-telling-the-world-americas-back/2020/10/21/2fc0e528-1348-11eb-bc10-40b25382f1be_story.html

[34] https://kormany.hu/hirek/szijjarto-joe-biden-valaszolja-meg-ukrajnai-korrupciogyanus-ugyeit

[35] https://www.reuters.com/article/us-usa-sudan-israel-idUSKBN278226

[36] https://www.politico.com/news/magazine/2020/09/16/how-jared-kushner-proved-his-critics-wrong-416527