Újabb fontos ügy kerülhet végre a Nemzetközi Büntetőbíróság elé
A híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljön Szudán tavaly áprilisban megbuktatott diktátora, Omar al-Basír.
Az országban történt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai székhelyű büntetőbírói fórum 2005 óta folytat vizsgálatokat, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács – első alkalommal a bíróság alapokmányának 1998-as elfogadása valamint működésének 2002-es megkezdése után – az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján elfogadott, azaz kötelező erejű, történelmi jelentőségű 1593. sz. határozatával a Szudánban (különös tekintettel a darfúri régióban) kialakult helyzetet a bíróság elé utalta. Ezek után 2009-ben, majd 2010-ben adtak ki letartóztatási parancsot az államfő ellen, természetesen az állam ezeknek nem tett eleget. Ez a helyzet viszont a tavalyi szudáni események, al-Basír bukása és elzárása eredményeképpen várható volt, hogy változni fog.
Mivel Szudán nem részese a bíróságot létrehozó, 1998-ban elfogadott egyezménynek, az ún. Római statútumnak, a BT utaló határozata volt az egyetlen lehetőség, hogy a fórum foglalkozhasson…
View original post 122 további szó