Felgyorsultak a jogi események a rohingyák elleni, népirtásnak is minősíthető bűncselekmények ügyében. Mint három napja jeleztük, a Nemzetközi Bíróság előtt egy államközi keresetet nyújtottak be Mianmar ellen, tegnap pedig napvilágot látott a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése is arról, hogy engedélyezi az ügyésze számára, hogy nyomozást folytasson a kérdésben. Ennek eredményeképpen akár konkrét vádiratok is készülhetnek majd, azaz a fenti államközi per mellett e másik hágai bírói fórum előtt konkrét büntető eljárásokra is sor kerülhet majd.
Az eset érdekessége, hogy ez az első alkalom a bíróság történetében, hogy a vizsgálat által érintett állam nem részese a bíróság működését szabályozó, 1998-ban elfogadott alapokmánynak, és a vizsgálatot nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa kezdeményezte (ilyet láthattunk korábban Szudán és Líbia esetében), hanem a bíróság ügyészének saját kezdeményezésére indult (ezért volt szükség most a bírák döntésére, amivel jóváhagyták azt). Ilyenre idáig csak részes államok esetében került sor, ahogy az alapokmány szerint nem részes államok esetében nincs is lehetőség. A trükk az, hogy az ügyész érvelése szerint a Mianmar területén élt muszlim rohingya kisebbség elleni nemzetközi bűncselekmények érintik Bangladest is, a határvidéken még az elkövetés helye sem teljes mértékben tisztázható, Banglades pedig részes állam. Tehát lényegében a bíróság a joghatóságát Banglades, egy részes állam tekintetében gyakorolja.
Az biztos, hogy ez egy nagyon kiterjesztő értelmezése a bíróság joghatósága gyakorolhatóságának, de miután a bíróság eljáró tanácsa jóváhagyta, jó eséllyel valósággá válik. A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…
Átemelte Lattmann Tamás honlapja és hozzászólt:
És közben Argentínában is feljelentést tettek a mianmari miniszterelnök-asszony ellen az univerzális joghatóság alapján…
KedvelésKedvelés